Ablakok beszerelése

A szerelés – az ablak beültetése

Az ablakok cseréjét egy három- vagy négyszobás lakásban egy nap alatt el lehet végezni. A csere nem igényel semmilyen különös előkészületet, elég ha megfelelő teret hagyunk a szereléshez az ablak körül, és védjük a portól az érzékeny berendezéseket: átvisszük azokat a másik szobába, vagy letakarjuk védőfóliával.

Ha a lakás teljes felújítására készülünk, akkor érdemes az ablakcserével kezdeni, csak ezután következzen a padló és a falak felújítása stb. A lakásfelújítás végén szereljük fel az árnyékolókat az ablakokra – a belső rolót, a reluxát.

Az ablakcsere első lépése a régi ablak kiszerelése, eltávolítása. Az ablakszárnyak leakasztása vagy leszerelése után elfűrészelhetjük az ablakkeretet és kivesszük az ablaknyílásból. Az előkészített és kitisztított ablaknyílásba beillesztjük az új ablakkeretet, amelynek tökéletesen kell illeszkednie. A keretet a megfelelő helyzetben kel rögzíteni, azaz ki kell támasztani. Erre a célra tartó és kitámasztó alátéteket használunk. Ha az ablakkeretet megfelelően alátámasztottuk, és vízszintes helyzetben ideiglenesen rögzítettük, akkor nekiláthatunk a végleges rögzítéséhez.

5

A rögzítő pontokat úgy kell megválasztani, hogy minden feszültséget átvigyenek az épület tartószerkezetébe. A rögzítés módját az ablak mérete és a homlokzat szerkezete alapján választjuk meg, figyelembe véve a fal szilárdságát és statikai viszonyait. Az ablakot általában speciális fémrögzítőkkel rögzítik, amelyek engedik, hogy az ablak a hő hatására mozogjon: kitáguljon és összehúzódjon. Rögzíthetjük az ablakot közvetlenül a falhoz a keret átfúrásával, műanyag tiplikkel. A végleges rögzítés után helyükre akasztjuk az ablakszárnyakat, ezeket még be kell állítani a megfelelő helyzetbe. Utolsó lépésként szigetelőhabbal tömítjük az ablakkeret és a fal közötti hézagokat. A szigetelőhabot kívülről is alkalmazzuk, főleg az ablakkeret alsó pereme alatt, hogy itt ne alakulhasson ki olyan hézag, amelyen át a csapadék a falba beszivároghat.

Szokásos módon a szerelési hézagot poliuretán habbal töltik ki, majd bevakolják. A gyakorlat azonban azt mutatta, hogy ez lehetővé teszi a nedves levegő beszivárgását a hézagba ezzel a szigetelés fokozatosan átnedvesedik, és tönkremegy, vagyis elveszíti hő- és hang- szigetelési tulajdonságát, és a hézag tömítése így nagyrészt funkcióját veszti.

Sokkal tökéletesebb megoldás, ha az ablak körüli hézagot három lépésben szigeteljük. A hézagot az ablak belső oldalán a már említett, kis térfogatváltozásé poliuretán hab mellett párazáró fóliával is lefedjük. Erre kerül a szigetelő akril gitt, amelyet szigetelő- és hézagkitöltő zsinórral kombinálunk. Az ablak körül a felületet tovább lehet javítani takaróléccel, vakolattal vagy festékkel. A külső oldalról vízálló, de egyben páraáteresztő anyagot használunk. A zsinórt esetleg már előre impregnálhatják műgyantával, ami javítja a tűzállóságát. Megfelelő anyag a polipropilén fólia is, amelyet be lehet vakolni. Ezek az anyagok tökéletesen megvédik a poliuretán habot a nedvesedéstől, a portól és a huzattól .

A folyamat végén ültetjük be a párkányokat. A külső párkánynak legalább 3 cm-rel ki kell nyúlnia a homlokzat síkjából. A párkányt megfelelő lejtéssel kell beültetni, hogy az ablakról lefolyó víz ne a falra folyjon.

Berg System – Nyílászárók

Az ablakok beültetése az új épületekbe hasonló módon történik. Az ablak beültetésével gyakran befejezettnek tekintik a nyers épületet, és a homlokzat vakolására csak később kerül sor. Fontos, hogy az ablak beültetése után azonnal távolítsuk el az ablakkeretet és az ablakszár-nyakat védő fóliát. A védőfólia tapadó felülete ugyanis idővel megváltozik, főleg a meleg nyári hónapok lehetnek hatással rá, és amikor később el akarnánk távolítani, a ragasztó nyomot hagyhat az ablakon. A vakolás és az egyéb építkezési munkák során ajánlott az ablakot újra lefedni, védeni, hogy ne károsítsa a ráfröccsenő malter, vakolat vagy festék. Az ilyen munkák során tartsuk zárva az ablakokat, hogy az apró malter- vagy vakolatdarabkák ne kerüljenek bele a vasalásba, mert az tönkremehet.

 

Bővebben…